Fontos változás a hivatalokban: soha többé nem kell meghatalmazást írnod

Pillanatok alatt meghatalmazhatod a kollégát, vagy a szomszédot, hogy intézze el a hivatali ügyeidet, és ehhez most már nem kell se papír, se tanúk, elég egy telefonhívás, vagy egy ügyfélkapu-regisztráció.      Már július elejétől elérhető a Rendelkezési Nyilvántartás, amelynek segítségével több mint 90 közigazgatási ügytípushoz adhatsz le elektronikusan meghatalmazást. Ahhoz, hogy elektronikusan készíts meghatalmazást,…

Mindenbe belelát majd a NAV

Az adóhatóságnak közvetlen rálátása lesz több százezer vállalat szinte teljes beszállítói és vevői kapcsolatára a június elején elfogadott adótörvény eredményeképpen, amelynek értelmében jövőre a jelenlegi egymillióról százezer forintra csökken az áfa adatszolgáltatási összeghatára.     Az Országgyűlés által június 7-én elfogadott és 2017. januárjától hatályos törvény alapján a jelenlegi egymillióról százezer forintra csökken az adózók…

Így fog kinézni jövőre a cafeteria

Az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó cafeteria szabályokat. Jön a százezer forintos készpénzjuttatási lehetőség, megmaradnak az adómentes juttatások, 50 százalékos munkáltatói terhet kell fizetni jövőre a bérlet és az iskolakezdési támogatás után. Az Országgyűlés az adótörvényekkel együtt tegnap elfogadta az új cafeteriaszabályokat is. Összefoglaltuk, melyik juttatási forma esetén milyen adóteherrel számolhatunk jövőre.   Béren kívüli…

Online pénztárgép üzemeltetését érintő változások!!!

A 9/2016. (III. 25.) NGM rendelet 2016. április 2-ai hatállyal módosította a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendeletet (a továbbiakban: NGM rendelet). Az online pénztárgépek üzemeltetését érintő főbb változások a következők.     Utólagos rögzítés…

Civil szervezetek és az évzárás

Típushibák a civilek zárási feladatai során     Civil szervezetek alatt elsősorban az alapítványokat és egyesületeket értem. Esetükben az évzárás több ponton is eltér a normál gazdálkodókhoz képest, mivel eltérő jogszabályi környezettel rendelkeznek. Külön nehézséget jelent, hogy több törvény és rendelet is érinti, mind a számvitelüket, mind pedig az évzáráshoz kapcsolódó egyéb teendőiket. Éppen ezért…

Sorvezető az ingatlan ÁFA-hoz

Új ingatlanok értékesítése: 5% vagy 27%?     január 1-jével lépett életbe az a rendelkezés, miszerint 2016. január 1. napjától kezdődően kedvezményes 5%-os adómértékkel adózik az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 86. § (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó olyan új lakás (lakóingatlan) értékesítése, amely első…

Behajtási költségátalány csak ha tényleg kérik

A behajtási költségátalány új szabályozása lehetővé teszi a korábbi, még el nem könyvelt tételek törlését, de a nagy kérdés, hogyan járjanak el azok a vállalkozások, amelyek a törvény kihirdetése előtt már lekönyvelték a tavalyi tételeket.     Március 23-ától önálló törvény (2016. évi IX. törvény) szabályozza a behajtási költségátalányt, mely rendezi a korábban vitatott problémákat,…

TEÁOR, ÖVTJ, TESZOR melyiket, mikor, miért és hogyan használjuk?

Összefüggések és különbségek az egyes statisztikai osztályozások között         A statisztikai osztályozásokkal szinte minden nap szembetaláljuk magunkat. Számtalan kategóriája van és nagyon jól használható az egyes területeken, mégis a köznapi nyelvben gyakorta keverednek a fogalmak.   Tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (TEÁOR)   A legáltalánosabb és egyik legfontosabb osztályozás a statisztikában, sok…

Csana káosz – avagy bérek a családi napköziben

Te vajon helyesen könyveled?   Családi napközi – sokan nem is tudják, konkrétan miről van szó… Akik könyvelnek ilyet, sokszor tanácstalanok, mind a bérek, mind a normatíva, mind pedig a könyvelés terén is.   Minden családi napközinek – függetlenül attól, hogy részesül-e, akár részben, akár teljes finanszírozással normatív állami támogatásban – meg kell felelnie egy…

Titkok a könyvelőirodában

10 dolog, ami a könyvelőirodában a titoktartási kötelezettség betartását segíti   Az új Ptk. (2013 évi V. törvény) a személyiségi jogok között nevesíti a magántitokhoz való jog védelmét, amely kiterjed különösen a levéltitok, a hivatásbeli titok és az üzleti titok oltalmára. [2:46. §] Az új Ptk jól körülhatárolja az üzleti titok fogalmát. Üzleti titoknak kell…

Meddig tudok önellenőrizni? – avagy ne féljünk, ha telefonál a revizor

Az önellenőrzési korlátok gyakorlati kérdései   Sokszor kérdezik tőlem, hogy mi a helyes eljárás abban az esetben, ha már telefonált a revizor, hogy ellenőrzés indul, de – az iratok áttekintését követően – egyértelművé válik, hogy önellenőrzésre lenne szükség. Szabad-e még beadni önrevíziót? Vagy az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvben fogunk legközelebb találkozni a tévedésünkkel, némi bírsággal és…

Időszaki elszámolás 2016. januártól

Január 1-től változik az időszaki elszámolású ügyletek – más néven folyamatos teljesítésű ügyletek – szabálya. 2015. július 1-én vezették be az időszaki elszámolású ügyletetekkel kapcsolatos szabályozás első lépcsőjét, mely a könyvviteli szolgáltatást végzőknek jelentett új számlázási kötelezettséget. 2016. január 1-től az új szabályokat minden ilyen ügyletre alkalmazni kell. Az időszaki elszámolású ügyletek „becenéven” folyamatos teljesítésű…

SZJA 2016 – így adózunk jövőre

A jövő évi adóváltozások közül számos – jelentős részben eljárásrendi változás – a személyi jövedelemadót érinti. Egyszerűbb lesz a bevallás, alacsonyabb az adókulcs.   A személyi jövedelemadó kulcsa a jelenlegi 16%-ról 15%-ra csökken. A magánszemélyek jövedelmének nyelvén szólva ez azt jelenti, hogy 100 ezer forintonként 1000 forintot tudnak megspórolni önmagában az adókulcs változása miatt. Az…

Amikor a NAV csak széttárja a karját

Ha egy vagyonosodási vizsgálatban kiderül, hogy az ellenőrzött magánszemély vagyongyarapodása, életvitele nincs arányban a bevallott és igazoltan megszerzett adóköteles jövedelmeivel, akkor a NAV nem tehet mást, mint hogy vagyonosodáshoz szükséges jövedelem utáni adót a magánszemély terhére megállapítja.   Számtalan esetben fordult elő, hogy a vizsgált személyek a vizsgálattal érintett, még el nem évült év első…

Elfogadták így adózunk jövőre

Elfogadta a Parlament az adótörvények módosítását, így jövőre megkezdik az adózók minősítését, újra adóköteles lesz a pálinkafőzés, minden kereskedelmi egység fizetheti az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, viszont adókedvezményt kapnak a fuvarozók és az elektromos gépjárművek.   Elfogadta az Országgyűlés az adótörvények módosításait, komoly változások jönnek jövőre az adófizetésben a számvitelben.   A jó, a rossz és a…

Itt az újabb sarc a kereskedelemben

Megszűnik az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj 0 százalékos sávja, így a jövőben – uniós panaszok miatt – azt a kereskedelemben mindenkinek fizetnie kell. A felügyeleti díj számításánál a megelőző év árbevételét kell alapul venni. Ugyanakkor a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozásokra is vonatkozik a húszezer, illetve hétszázezer forint átalányválasztás lehetősége.   Az Országgyűlés kedden 152 igen szavazattal,…

Áfa levonás: téves a NAV gyakorlata?

Lehet-e önellenőrizni az ellenőrzéssel már lezárt időszakot, hogyan vehető figyelembe a korábban figyelembe nem vett levonható áfa?   „A cég most van túl áfabevallások utólagos ellenőrzésén, ahol adóhiányt állapítottak meg. Nullás áfabevallások utólagos önellenőrzését nem fogadták el, mert már elkezdődött a hivatali ellenőrzés. Megállapították, hogy a levonható áfa levonásával nem élt a cég, csak a…

Külföldi áfa visszaigénylés vállalkozásoknak

Külföldi áfa visszaigénylés vállalkozásoknak   Még mindig ritkán igénylik vissza a más EU-országi tartózkodással kapcsolatos számlák áfáját a magyar cégek, inkább bruttó költséget könyvelnek. A magyar cégeket leginkább az tartja vissza, hogy a visszaigénylés folyamatát drágának és bonyolultnak tartják, nincsenek tisztában azzal, hogy a belföldön letelepedett adóalany a magyar adóhatósághoz egyszerűen, elektronikusan benyújtott kérelem segítségével,…

Amit az ingatlan fogalmáról áfa megközelítésben tudni kell

Amit az ingatlan fogalmáról áfa megközelítésben tudni kell Az ingatlanokkal kapcsolatos ügyletek általában nem tartoznak a cégek általános üzletmenetébe (kivéve az ingatlanfejlesztő-beruházó cégeket), de az ügyletek jelentős értéke miatt mindenképpen körültekintéssel kell eljárni az ilyen tranzakciók során.   Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) nem határozza meg az ingatlan…

Vállalkozna? Így válasszon adózási és cégformát!

Vállalkozna? Így válasszon adózási és cégformát!   Mi a vállalkozás-, illetve cégalapítás menete? Milyen szempontokat kell mérlegelni az adózási és a cégforma választásánál? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat. A KSH adatai szerint 2014-ben 105 ezer (vagyis naponta több száz) új vállalkozás jött létre. A saját vállalkozás gondolata nagyon vonzó lehet, amikor az előnyeit vesszük számba. Az…